Kedves olvasóm! Térjünk vissza a vadászházhoz!

A vadászház melletti ösvényen haladva, ibolyatenger fogadott végig, a hullámzó ösvény mindkét oldalán. Örömömben elkezdtem szaladni, mintha egy ibolyás hullámvasúton haladnék, akár egy megbabonázott röpködő pillangó. Teljesen elvarázsolt e látvány, s ez is egy felejthetetlen "varázs-pillanatot" jelentett a számomra!

Adódott, hogy gombát keresvén, egy nagyobb letört ág alatt megpillantottam egy félősen megbúvó kis nyuszit. Ekkor édesapám mondta, hogy ne nyúljak hozzá, mert ha megérzi az ember szagot az anya rajta, akkor otthagyja. Így hát megelégedtem e kedves látvánnyal.

Máskor az erdő sűrűjében, leültetett apukám egy farönkre, hogy várjak ott. Ő beljebb megy, mert vad zaját hallotta. Hát, elég hosszúnak tűnt az az idő, amíg nem jött vissza! Pláne, amikor én is zajt hallottam, s úgy tíz lépésnyire tőlem egyszer csak megjelent egy kis vaddisznó csapat! Nem mondom, csoda aranyosan néztek ki! Azt szoktam mondani rájuk, mint a csíkos görögdinnyék! Ekkor valószínűleg megnyertem volna a mozdulatlan szobor játékot, mert meg sem mertem mozdulni! Ugyanis eszembe jutott, ha jön a mama is, s megérez, lesz ne mulass! Szerencsére elhaladtak egy másik irányban, s ezután édesapám is éppen megérkezett.

Történt egyszer, a fácán vadászat végén, a magyar vizsla kutyusunk úgy gondolta, kicsit kényezteti magát. Belevetette magát egy jókora méretű, no meg mélységű pocsolyába, s gondolta, dagonyázik egy jót! Ezzel nem lett volna semmi gond, ha "gyalogszerrel" lettünk volna, s otthon várta volna egy hűsítő slagos lemosás! Csakhogy Zsigával, azaz a Zsigulival mentünk a vadász gyülekező helyére. Édesapám gyors mozgású lévén, nem teketóriázott sokat, midőn megláttta a sárból vígan előbukkanó kutyust! Megkapta a kutyust a grabancánál,   meg a hátán, s beledobta - no, kedves olvasóm,  nem a mai wellness divatú fa dézsába - , hanem egy vízzel teli cement hordóba! Ahogyan aput a saras kutyus látványa, úgy Blökit is jócskán meglepte ez a gyors tisztálkodási módszer, mely igen hatékonynak bizonyult! S gondolom, Blöki egy életre megtanulta, hogy cement hordó közelében: dagonyázni: "Ne..." !