Kedves Olvasóim!

Szeretettel ajánlom tavalyi írásomat, hiszen igen szorosan kapcsolódik a falunkban lévő idei adventi ablakok feldíszítéséhez. Tulajdonképpen az az első része a mostani írásomnak.          Amikor advent angyalai idén is meglátogatják a Földet, s eljönnek a szelíd dombokkal körülölelt, völgyben fekvő falunkba, már messziről láthatják, milyen sok háznál tündököl fény az ablakokban. Igazi meglepetés ez számukra, hogy az idén még több helyen öltöztették ünnepi díszbe az ablakokat. Mégpedig két ünnepi kalendáriumot is megalkotva.

Öröm a házakban bent, az advent, a várakozás idején, öröm a gyermekek szívében, akik izgatottan  teszik  ki az ablakba a megírt kéréseiket, vágyaikat. Kint öröm az arra járóknak, gyönyörködni az ünnepi fényekben, mely a sötét estékbe világosságot hoznak. S ez fényt gyújt a szívekben, amikor fellebben egy-egy emlékfoszlány a múltból. Mert olyan jó megállni, s emlékezni. A pillanat varázsa megérint bennünket, s akkor, ott, oly csodás ezt a gyermeki rácsodálkozás érzését megélni, s átélni újra.

S, ha az adventi angyalok vastag aranyszálakkal összekötnék e kivilágított ablakokat, s beleszőnék vékonyabb szálakkal az utcák házainak ablakait, egy aranyló, fénylő, szeretetháló jönne létre. S,  ha arra törekszünk, hogy gondolatainkban, szavainkban, cselekedeteinkben is a szeretet tükröződjön, akkor nem csak advent, s karácsony napjain, hanem az ünnepek elmúltával is tovább él majd az emberek szívében az adventi ablakok, a szeretetháló , karácsony üzenetének soha ki nem hunyó, s el nem múló fénye.

Szeretettel kívánok, "Áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket!" Valamint szeretetteljes, örömteli együtt töltött időt Mindenkinek!

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Szeretnétek, ha fellebbenteném a fátylat egy-két huncutságomról? Nos, ha igen, akkor kérlek, olvass tovább!

Például egy nyári napon, jól megtréfáltam a gazdimat. Szerettem volna kipróbálni, milyen az, ha          Houdiniset, vagyis eltűnősdit játszom. Csuda izgalmas, higgyétek el! Legalábbis a gazdimnak, aki azt hitte, messzire elcsavarogtam, s bottal ütheti a jó kis mancs nyomocskáimat! Nos, eredetileg az eltűnésem így történt: a gazdim azt hitte, a szerelő bácsi rendesen bezárta maga után a nagykaput. Nos, nem így lett. Résnyire nyitva maradt, én pedig, huss, kiszöktem! Azért annyi sütnivalóm akadt, hogy csak a közelbe menjek, mert a biztos szimatminta megmaradására törekedtem! Hiába! Nagyon szeretem a gazdimat!... Meg Domit, meg Ferit, meg Etikét, meg Xéniát, meg Babut, Évikét, Adriennt, meg az összes szomszédot! Nos, még a postással próbálkozom a szeretet terén,  ám adok a tekintélyemre, s ugye, milyen valamirevaló, becsületes, házőrző kutyus az, aki nem ugatja meg alaposan az érkező postást! Nem lóghatok ki az utcasorból! Még ha bizony ő a gazdim komasszonya is! Bár, ha komatálat hozna...no,azért meggondolnám a dolgot! Jó kis hurkát, kolbit! Na de éhes kutyus velős csonttal álmodik! Bár nekem már akkor is összefutott a nyál a számban, amikor tavaly karácsonykor, Domi az asztalon felejtette a kacsacombot. Egy percig sem tétlenkedtem! Ez csakis rám vár! Hoppá! Máris a fogam között landolt! Hááát, el tudom magamat képzeni, a naaagy, sült, lelógó kacsacombbal a számban, s ijedt tekintettel, amikor belépett Domi gazdim, s rajtakapott. Szerintem örökre megjegyezték, hogy az étkező ajtaját az ünnepi terítéknél, mindig csukják be, amíg nem szedik le a terítéket! De hát nem kerülhetett volna ez a sztorim "terítékre", s az én mesém is tovább tartott volna, ha az a bizonyos ajtó, valamint kapu, csukva maradt volna! Itt a vége, fuss el a kacsacombbal véle!

Persze, úgy kerek e történet a szökéssel kapcsolatban, hogy a gazdim szorgosan keresett az utcán, bevont a keresésbe kerékpáros fiút, mindenkit kérdezgetett, hogy láttak-e?  S Etike is forró dróton kapott riasztást, hogy autóval is keressen gazdimmal együtt. Na de egyszer csak, hipp-hopp azért, a nyitva hagyott kapun visszaosontam, s gazdim már csak azt észlelte, hogy boldogan futok hozzá, mint aki mindig is az udvaron lett volna. Csak éppen láthatatlanul. Ez volt számomra Houdini után, kutyaszámba véve: "Morzsidini Mágus" naagy eltűnése.Kedves kutyus barátaim! Az átéltekre és a tapasztalatra hivatkozva, azt javaslom, ne kísérletezzetek bűvészmutatványokkal! Legalábbis az eltűnés illúziójával! Nem éri meg a gazdidnak aggodalmat okoznod! Még akkor sem, ha nagyon boldog, amikor meglát, mert előkerültél! Hidd el, nekem is volt lelkiismeret furdalásom, s megfogadtam, felőlem maradhat nyitva kapu, én többé ki nem szököm rajta!....Még ha macskák is ólálkodnak az úton....?!       Üdvözlettel: csak simán, Morzsi

Kedves menhelyi és kóborló kutyustársaim! Szeretnék történetemmel erőt adni nektek és bizakodást, hogy ti is kerülhettek még egy melegszívű családhoz! Addig is a kutyusok védőangyalai vigyázzanak rátok, s kísérjenek utatokon! Képzeljétek! Valójában, a védőangyalok, emberi külsőt is ölthetnek! Utam során így találkozhattam Xéniával, Eszterrel és Etikével.

A gazdim idős korában, bekerült az Öregek Otthonába. S ennek kapcsán én a kutyus menhelyre. Itt tartózkodtam egy kis ideig, s bevallom nektek, legjobban az rémísztett meg, amikor egy nagy kutyus megjelent előttem. Bántani nem bántott, de szokatlan volt ez az extra termet. S az egyik nap, legnagyobb örömömre megjelent Xénia nálam, s hallottam, hogy elvisz engem a nagyijához, Etikéhez.  Mivel Xéniát is megkedveltem, éreztem, hogy a nagyijánál is biztosan jó helyem lesz.

S valóban! Mint a tündérmesében! Egy nagyon kedves, kutyust, cicát kedvelő nagyihoz kerültem! Kedves szava, türelme, mosolya , bátorítása, mindig velem marad. Bizonyítja jóságát, hogy immár   éve, 4 befogadott menhelyi cicát, s egy kutyust, Olit /Olivért/ lát el. S mindezt odaadó szeretettel, türelemmel, gondoskodással.

Örültem is neki, hogy nem leszek egyedül nála! Viszont az elején Olit még nem ismerhettem teljesen, ezért nem igazán komáltam. Beletartott egy időbe, amíg összehaverkodtunk. Aztán oly simán és olajozottan ment minden közöttünk, hogy egyszerre ettünk, s egy helyen feküdtünk.

Annyit azért tudtam, hogy Xéni átmenetileg hozott el a nagyijához, amíg gazdát nem talál nekem. S azt is tudtam, és éreztem, hogy egyre közelebb kerülünk Etike gazdimmal egymáshoz.  S ez, megbonthatatlan szeretet kötelék.

S egy napon, amint  kinn sétáltam a kertben Olival, s a gazdival, , Etike szomszédja megjelent, s át is vett a kerítésnél, annyira megtetszettem neki. Hát mit mondjak? Én is nagyon szimpatikusnak véltem őt.

S másnap, a másik kert szomszéd szeretett volna nagyon - nagyon átvenni. Át is adott a gazdim, s nála is csuda jó érzések töltöttek el! Teljes nyugalmat éreztem nála, pedig igazán fürge kiskutyus vagyok! S álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a szeretet átadás, simogatás, ezentúl gyakorivá válik.   S az egyik beszélgetés alkalmával hallom ám, hogy az egyik kert szomszéd, már látott engem az örökbe adandó kutyusoknál, s nagyon megtetszettem neki!  Most pedig, nem akart hinni a szemének, hogy hipp-hopp, megjelentem a szomszédban! S már érlelődött benne egy benti kutyus örökbefogadása! Hallottam, hogy volt egy keverék kinti kutyusa, Mangó. S nagyon megsiratta, amikor kutyusa elhunyt.

A szívem azt súgta, maradnék még Etike gazdimnál. S ha mégis elkerülnék új gazdimhoz,, ott nagyon jó helyen lennék, s közel Etikéhez is! S így még az is boldoggá tesz, hogy  gazdimtól csak egy kerítés választ el..

Adventi írásomban, már utaltam arra, hogy az adventi angyalok immár meglátogatták  otthonunkat. S most, a 4. adventi vasárnap után, nyitott szívvel várjuk tovább szent karácsony ünnepét.                                                                              

Bár ez a karácsony mindenkinek más, mint a tavalyi, a világban kialakult nehéz helyzet miatt. De ha befelé figyelünk, akkor érezhetjük, a  szívünkben lakozó szeretetet, mely örök,átsegít  minket majd ezen is.  Ez oly csodás erő, mellyel ha összekapcsolódunk, megtapasztalhatjuk a létünk értelmét. S, mint az Avatár c. filmben, a Lelkek fájára kapcsolódtak, a karácsonyfa angyalhaj szálaira lélekben mi is rákapcsolódhatunk a szeretet és hála érzésével.S ekkor  megtapasztalhatjuk a karácsony csodáját.

S ezt a megtapasztalást  nem csak magadnál szeretnéd tartani, hanem meg szeretnéd osztani embertársaiddal. Akár imával másokért, s elküldve azt, láthatatlan angyal  szárnyakon. Akár egy mosollyal, egy kedves szóval...Mert mosolyod, mindenkinek szól. Még akkor is, ha csak egy emberre mosolyogsz. Mert a körülötte állókat is óhatatlanul megérinti , mint egy fényesen szikrázó, színes karácsonyfadíszről áradó,szeretetteljes, aranyosan csillogó üzenet.                             

Szeretnék idézni Nektek a tavaly írt gyermekkori karácsonyomról.

"Karácsony másnapján este, amikor anyuval hazafelé sétáltunk nagymamámtól, azt vadásztam kíváncsian a házakon, vajon melyik következő ablak nyújtja majd a karácsonyfán lévő, színes-pompás égősor, villogó-vibráló fénysuhanását." Később így került sorba -mert három útvonalat is választhattunk- az új sort, /Béke út/, kertek alját / Erzsébet út/ , s a délőt /Deák út/.

S azért idéztem újra gyermekkori emlékeimet, mert az idén is megvalósíthattam az ablakokat fürkésző sétámat,  felidézve azt, boldogan,újra,gyermeki lélekkel. Az idén, a mi falunkban is, hagyomány teremtődött, a "Világító adventi kalendárium" létrejöttével.  Íme, az első ablak: 

S bizony, dec. 24-e estéjével majd 24 világító ablak összes fénye ontja és hirdeti az ünnepet elérkeztét kis falunkban.

A mosoly kapcsán, folytatnám azzal, hogy amikor egy kisbaba ránk mosolyog, mosolya a szeretet, az életöröm, a boldogság üzenetét hordozza. S mi teljesen elmerülünk ebben a boldogságban, s  széles mosolyunkkal .viszonozzuk. Mérhetetlen szeretet tölti be lelkünket, szeretet tölti be szívünket.

S advent idején, az esti égboltra feltekintve,  figyelve egy fénylő, vibráló csillagot, majd egy kivilágított adventi ablak előtt sétálva,az áradó arany fénysugárban megfürödve,  eme tündöklő fénysugarak fényeinél, ebben a megszentelt pillanatban, összefonódnak e fények, a szívünk szeretetével, s mosolygó lelkünkkel.  S ekkor, " Szent karácsony éjjel, az ég, a földre száll...."

S kívánom, hogy egy-egy adventi ablak előtt sétálva, érintsen meg, s hasson át Benneteket a béke, a hit, a szeretet, , s éltessen ebben a nehéz időszakban Mindenkit a remény!

Kívánom, hogy  az adventi gyertyák üzenete által, otthonotokban gyúljon ünnepi fény,  Karácsony szent ünnepén!

   Bár igaz, hogy  nehéz e helyzet, sokan inkább külön, vagy egyedül ünnepelnek majd, jusson eszetekbe, hogy a szeretet nem ismer távolságot! Áthatol mindenen, mert célja, hogy eljusson az emberek szívébe,s onnan az emberek mosolyába, szavaiba, cselekedeteibe. Így együtt teremtve egy szebb és boldogabb jövőt, utódaink számára!

"Nem lehet ma, egyedül senki, az angyalok vigyáznak ránk,

A szeretet itt van,s bekopogtat majd a szíved ajtaján".

Áldott, boldog, szeretetteljes karácsonyt kívánok Nektek! S legyen Veletek, s éljen szívetekben s Családotokban a Karácsony csodája!

November közepén a kertben, vajon mely virágok integettek számomra búcsút az ősznek? Nagy örömömre egy szál harangvirág, három szál szegfű, s a levendula virágai.

A harangvirág magja a ház előtti virágos kertből "vándorolt" valami úton-módon a hátsó kertbe,. S a magocska landolt, majd fejlődött a nyár folyamán rejtőzve, a puszpáng bokor védelmében. S meglepődve vettem észre. Vajon hogyan került ide? S ráadásul még meg is ajándékozott pompás, lila harangocskáival!

A szegfűre az idén akkor csaptam le, amikor megláttam rengeteg bimbójával. A boltban épp akkor pakolták ki. S valósággal megszólított: - Kis bokrom, ezernyi illatos virággal fog téged megajándékozni- S valóban így történt. Ki is tartott ősz végéig. Most biztonságban, lehullott levelek kabátjában alussza majd téli álmát. Úgy mondták, évelő fajta.

S a levendula! No, igen! Illata gyógyító, nyugtató hatású, nagyon szeretem. Ezért a levendula csokrocskákból a lakásba is jutott. S szegélyként, a négy, szintén idei szerzésű bokor még mindig virágzik. S bizonyítja sötétebb, mély lila színeivel, hogy van még mit tartogatnia meglepetésként számomra, a színpalettán!

 Így hát a virágok tündére tudatta velem, hogy a lila s a rózsaszín színeivel búcsúzik tőlem a november. S immár be is léptünk a másik emberes hónapba, a decemberbe. Az advent időszakában, az adventi gyertyák fényeinél hívjuk magunkhoz, a békét, a hitet, a szeretetet s a reményt, az adventi angyalokkal. Három lila gyertya, s egy rózsaszín.  Lila s rózsaszín! Ekkor ébred fel bennem a kerti virágaim üzenete: - Újra itt vagyunk Veled, az advent színeiben! - Öröm tölti be szívemet. Hiszen csak figyelned fontos, s az égi üzenetek megtalálnak. Akár a színek varázsában!

           Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Áldott, békés, szeretetteljes adventi vasárnapot kívánok Nektek!

„Morzsa kutyánk hegyezd füled…”

Akár így is szólhatnék,  számomra a világ legtüneményesebb kutyusához. Melynek gazdája 17 napja lehettem, örökbefogadással. 

Kutyusom szeretne bemutatkozni:  három éves szuka kutyus vagyok, a Morzsi névre hallgatok, kivéve, néha – mikor nem…Színem fekete – fehér, hófehér nyakrésszel, s hófehéren a nyakamig kúszó sávval. Tappancsom is fehéren villog, apró, cuki, fekete foltocskákkal. Meglehet, ez az anyajegyem. A hátamon a farkamig, karcsúsodó fekete rész húzódik, s oldalamon szőröm olykor csokibarnán fénylik. Farokcsóválással jelzem, hogy tetszel nekem, s szinte nincs az az ember, /eddigi tapasztalatom alapján/, aki ne simogatná meg, pld. a hosszú, hófehér, nyaki szőrömet, mivel ezt a kényeztetést csípem a legjobban! S ez a vádjegyem, hogy kitűnjek az egyszínű fekete kutyusok közül. Szerencsés csillagzat alatt születtem, mert legutóbbi gazdimtól, Etikétől sem kellett teljesen megválnom. Kertvég szomszédom maradt, s naponta beszélgetünk. A kutyusa, Olivér, - egyébként én csak Olinak becézem - , a legkedvesebb pajtásommá vált, s őt is láthatom, s átruccanhatok hozzá fogócskázni. S végtelenül hálás vagyok Xéniának, aki mentett engem , s szintén cseveghetek vele, amikor a mamáját látogatja. Természetesen lehetetlen neki megállnia, hogy ne simogasson meg, s ezt minden beképzeltség nélkül állíthatom. Amikor csajos szomszédos  délutánt tartunk a kerítésnél, még két szomszéd csatlakozik a dumcsi partihoz! Tök jó! Természetesen ilyenkor ők sem kényeztetnek. Eléggé.          Egyenlőre ennyit dióhéjban magamról.  

Kint a kertben, a csalogató napsütésben , hálát adok azért, hogy ebben a korona járvány időszakban, amikor is férjemmel itthon vagyunk, a virágzó fák, bokrok,  s a tavaszi virágok látványában gyönyörködhetek. Több énekes madár is idejár, s most, a frissen lenyírt fűben élelmet keresnek. Közben megörvendeztetnek csodás, trillázó énekükkel.  A kerítés mellett őszibarackok bontják rózsaszínű szirmukat. S ha a bejárati lépcső felé emelem tekintetemet, éppen beinteget hosszan feslő tenyérnyi szirmaival a tulipánfa. Most minden hívogató, a természet újjászületésének festői látványa, erőt ad, s bizakodást. Mennyi táperő rejlik a rügyekben, hajtásokban!  "Az élet él, és élni akar." Visszavonhatatlanul.

Haladjunk csak tovább! A múltkori írásomban említettem a rózsaszín jelentését: a "feltétel nélküli szeretet". S a kert hátsó részében összecseng az elöl lévő szeretet színével, a két , erős rózsaszínűn virágzó japánbirs bokrom.A virágok egy részét érte a fagy, a bimbók nagy része átvészelte azt, nagy örömömre. S közöttük, mint aranylámpás, virágzik az aranyesőm.

S a fűben, rejtőzve nyíló világoskék ibolyamező, csodás párost nyújt a japánbirsekkel: Akár a kalcedon, és rózsakvarc kristályok karkötőként felfűzött szemei..  A természet tavasz tündérei játékos kedvükben, különlegesen szórták el az ibolyák magvait az ősszel.  A gyümölcsfákat ölelik körbe, megörvendeztetve, itt kék, ott lila színű körtáncukkal a fákat. Még az öreg diófa alatt is boldogan nyílnak, hirdetve a tavasz örömét.

A tavaszról szól kedves ismerősöm verse is:

Szerencsés Tünde: Megérkezett

Ezen a reggelen remény ül szívemben,

Madarak dala száll a magas égben,

Fekete földből zöld kandikál,

Felém jácint édes illata száll.

A kerítésről felszáradtak a könnyek,

Aranyló Nap keze érintette őket,

Lágy szellő simogatja a fát,

Ring kedvesen vele, mint egy jó barát.

Fejünk fölül eltűnik a szürkeség,

Amerre csak nézek, minden csupa kék,

Azt gondolom , ez már így marad,

Megérkezett végre a tavasz!

Puskás Piroska : Tavaszi zsongás c. festménye

S ebben az idei tavaszi időszakban, a koronavírus járvány miatt, én is itthon maradok, s imával is kérek az Égiektől gyógyítást az Emberekre: Családokra, Idősekre, Gyerekekre, a most is értünk Dolgozókra,.... a Föld Anyánkra: mely  csodás otthonunk.

S találtam egy szép imát:

Ősi magyar imádság

Boldog Istenasszony Anyánk,
nézz le ránk a magas Egekből,
Áraszd ránk mosolyod,
a Te fénylő Napszemedből!

Nemzetek Istenasszonya,
add nekünk e földet!
Magyarok Istenasszonya,
tarts meg itt bennünket!

Évezredeken át áld meg életünket,
viharokban és vészben oltalmazz meg minket!
Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,
ne érezzük soha a hontalanságot!

Duna, Tisza partján magyar szóval áldjunk,
ez legyen örökre a mi Szent Országunk!
Legyen minden magyar a Te Fény-Gyermeked,
pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

     Puskás Judit Piroska: Fenn a hegyekben - In montagna

Tegnap osztotta meg Piroska a legújabb olajfestményét. Minél jobban belemerültem a nézésébe, annál nagyobb nyugalmat éreztem. S egy idő után, azon kaptam magam, hogy azt szerettem volna, ha én is e táj részese lehetnék, azaz ott lehetnék, s beszívhatnám a friss hegyi levegőt, s csodálhatnám e lenyűgöző tájat. Igen ám, ekkor megszólalt bennem az egó:  "Hogy képzeled? A tavasz már teljes erővel dolgozik az újjászületésen, s a  megújuláson, te pedig visszavágysz a télbe?"  S én kellőképpen elbizonytalanodtam: - Igaz, igaz...-

S a mai napon, kinézve az ablakon, meglepődve láttam, hogy esik a hó, s fehérségbe burkolódzott a kert, s a táj.

Vajon a képzelet szüleménye, amit látok, mert oly hatással volt rám Piroska alkotása?  Kérdeztem magamtól.  S be kellett látnom, most március 23-án, ez a valóság.    

S ennek kapcsán  a következő gondolatok ébredeztek  bennem.   Ami van, az van. S az a fontos, hogyan reagálunk a tényre, helyzetre.  A természet teszi a dolgát. S ugye, mivel mi emberek már szinte "elmentünk a falig", a Földünk kihasználásával kapcsolatban is, most a Föld ezt tudja nyújtani nekünk. S, hogyan tovább? Egyre többen vagyunk, akik befelé figyelve, egyre tudatosabban, egymást segítve, egymással összefogva szeretnénk ezt megoldani.

S fontos bízni, hogy az ébredő természettel, egyre több ember ébred  tudatára, ezzel segítve az újjászületést. S bár kint most fáznak a növények, a madarak,a  virágzó fák, van aki itthon imával , s az Égiektől kért segítséggel fohászkodik, mint én is. S írásommal szeretnék bizakodást nyújtani.

S szeretném megosztani veletek, hogyan sikerült tavaszt varázsolnom a szobákba.  A férjem, a napokban tudta megmetszeni a gyümölcsfákat. S a lemetszett ágak, ott sorakoznak a vázákban. Épp egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az egyik ágacska láttán, melyen már látható a rózsaszín bimbó. Az élet csodája a születés, az újjászületés. Ki gondolta volna, hogy e száraznak tűnő ágat rózsaszínű, duzzadó bimbók ölelik majd  körbe?  A rózsaszín a feltétel nélküli szeretet színe. S mi is, összefogva és együtt járva a szeretet útján tudunk majd egy szebb, jobb Új Világot teremteni. Szeretettel hívlak hát most, járjuk együtt utunkat!       Áldás.

 Kedves olvasóm! Térjünk vissza a vadászházhoz!

A vadászház melletti ösvényen haladva, ibolyatenger fogadott végig, a hullámzó ösvény mindkét oldalán. Örömömben elkezdtem szaladni, mintha egy ibolyás hullámvasúton haladnék, akár egy megbabonázott röpködő pillangó. Teljesen elvarázsolt e látvány, s ez is egy felejthetetlen "varázs-pillanatot" jelentett a számomra!

Adódott, hogy gombát keresvén, egy nagyobb letört ág alatt megpillantottam egy félősen megbúvó kis nyuszit. Ekkor édesapám mondta, hogy ne nyúljak hozzá, mert ha megérzi az ember szagot az anya rajta, akkor otthagyja. Így hát megelégedtem e kedves látvánnyal.

Máskor az erdő sűrűjében, leültetett apukám egy farönkre, hogy várjak ott. Ő beljebb megy, mert vad zaját hallotta. Hát, elég hosszúnak tűnt az az idő, amíg nem jött vissza! Pláne, amikor én is zajt hallottam, s úgy tíz lépésnyire tőlem egyszer csak megjelent egy kis vaddisznó csapat! Nem mondom, csoda aranyosan néztek ki! Azt szoktam mondani rájuk, mint a csíkos görögdinnyék! Ekkor valószínűleg megnyertem volna a mozdulatlan szobor játékot, mert meg sem mertem mozdulni! Ugyanis eszembe jutott, ha jön a mama is, s megérez, lesz ne mulass! Szerencsére elhaladtak egy másik irányban, s ezután édesapám is éppen megérkezett.

Történt egyszer, a fácán vadászat végén, a magyar vizsla kutyusunk úgy gondolta, kicsit kényezteti magát. Belevetette magát egy jókora méretű, no meg mélységű pocsolyába, s gondolta, dagonyázik egy jót! Ezzel nem lett volna semmi gond, ha "gyalogszerrel" lettünk volna, s otthon várta volna egy hűsítő slagos lemosás! Csakhogy Zsigával, azaz a Zsigulival mentünk a vadász gyülekező helyére. Édesapám gyors mozgású lévén, nem teketóriázott sokat, midőn megláttta a sárból vígan előbukkanó kutyust! Megkapta a kutyust a grabancánál,   meg a hátán, s beledobta - no, kedves olvasóm,  nem a mai wellness divatú fa dézsába - , hanem egy vízzel teli cement hordóba! Ahogyan aput a saras kutyus látványa, úgy Blökit is jócskán meglepte ez a gyors tisztálkodási módszer, mely igen hatékonynak bizonyult! S gondolom, Blöki egy életre megtanulta, hogy cement hordó közelében: dagonyázni: "Ne..." !

Nemrég, egy téli háttérképet keresve, szívemnek felsejlett egy igen kedves emlék, amint megláttam egy téli tájban elbúvó kis erdei vadászházat.

Édesapám vadász volt, s ami leginkább belém ivódott általa egy örök életre, a természetjárása, a természet szeretete. Jártuk mi az erdőket, mezőket, én gyermekként. Meghódítottuk együtt a meredek hegyoldalakat, a mély árkokat, az ingoványos mezőket. Megérintett az erdő csendje, a lombkoronák egyedi rajzolata, amint mókust figyeltem. Vagy a madarak csodásan trillázó énekkara, a szellő lágy lebbenése, a mezőn fogócskázó tarka lepkék, a kedvesen bólingató lila harangvirágok látványa. S egy-egy fatörzsnél , mohával borított lyuk felfedezése a törzs aljában, mely meglehet, erdei tündérek rejtekéül szolgált. S, ha mégsem , maradok a sünnél, a borznál.  S ha egy ilyen mélyedésben csillogott a víz, boldogan onthatta szomját az éppen arra sétáló kecses őzike.

S ha már a téli kis vadászház képével kezdtem írásomat, folytatnám is téli élményemmel. Nagyon kedveltük az apci oldalban fekvő fából készült vadászházat. Télen, nagyszerűen lehetett vadászni, vizslatni a vadak lábnyomait a hóban. Kitalálni, mely állat vonulhatott épp erre? A barátnőmmel , a vadászház tetején is nyomot keresve, a háznak támasztott létrán másztunk fel. -Siker! - Kiáltottunk, mert egy kis tappancsnyom szelte át a havas tetőt. Ám a csúcson egyszer csak  eltűntek a nyomok. Mivel, tutira négylábú nyoma lehetett, ezért izgatottan kezdtük tippelni a lehetséges verziókat. Lehet, hogy mégis szárnya nőtt,s elrepült? Hátrafelé lépkedett a saját nyomaiban, mint egy titokzatos rejtőzködő? Vagy az éppen vastag hótól lesüppedő faágra ugrott rá, s "szaltó mortále" módon illa berek, nádak erek,  haladhatott tovább.     Később történt, egy téli erdőben lévő barangolásunk során, életemben adódott egy "varázs - pillanat". Mintha az erdő tündére ajándékozta volna számomra azt a feledhetetlen téli képet.  Egy felém nyúló, vastag hóbundával betakart fenyőág látványa nyújtotta ezt. Mintha szólított volna: "Jó helyen jársz itt, a havas erdő csodáiban! Veled vagyok!" S , akkor, biztosan tudtam, hogy ezt a percet, melyet e hólepte fenyőág nyújtotta felém a kék égből, sohasem fogom elfelejteni! S, valóban, most is boldogan emlékszem e szikrázó hókristályokkal megszentelt percre.